Tündér Panna és Pöttöm Peti napjai

Az MR tökéletes lett.

Az EEG pocsék lett. Convulex.

Nála királyabb, strammabb, belevalóbb, stb. gyereket nem is kívánhatnék.
Lennék fele olyan erős, mint ő.

anyák napja hajnalára
öltözzetek új ruhába
induljatok Debrecenbe

zabszem van a fene magtárban

Na most valszeg az van, hogy én amolyan tök átlagos ember lehetek, akinek a tök átlagos gyerekszám kényelmes, ami ugye 1,33 körül van, a kettő már kicsit sok :)

Ezér' aztán folytonos elmaradásban vagyok kb. mindennel az életemben, állandó mintegy fél napos csúszást tolok magam előtt. És közben állandó segítségem van, elképzelésem nincs, hogy miként lehet ezt segítség nélkül megoldani (állandóan, csak hogy fokozzam a szóismétlést). Most annyit legalább törlesztek, hogy az elmaradt hatodik és hetedik havi beszámoló után a nyolcadikat nem hagyom ki.
Amúgy állandó (kíváncsi vagyok hányszor sikerül még beillesztenem a bejegyzésbe...) társammá szegődött a lelkiismeret furdalás, hogy igazán egyik gyerekem se kap eleget belőlem, mert elvisznek az operatív feladatok, ráadásul mindkettő szeretne teljesen, egészen, állandóra (mert variálom is). De nem rinyálok, király kölkeim vannak, egész jól viselik az állandó (na jó, ez már túlzás lesz, abbahagyom :D) "mindjárt, várj egy kicsit, egy perc" kezdetű mondatokat.

A kicsi (hehe) fizikai paramétereit majd megmérem. Bazi nagy és bazi nehéz.

Evés: A szokásos babadolgokat már eszi: krumplit, almát, banánt, répát, fehérrépát, csirkét és pulykát, sütőtököt, rizst, ööö, asszem ennyi. Ja, a batátát nem hajlandó megenni.
Kanállal enni hülyeség, a tápival kissé higított főzelékeket cumisüvegből nyomja. Ez van. Anyjával él, négykézláb jár, plüss macskája van, neki ne mondja senki, hogy ne legyen kemény :)

Fogak: Ezzel úgy állunk, ahogy 4,5 hónapos korában - a két alsó egyeseket pengeélességűről kissé már visszakoptatta, meg jelentős mértékben kinövesztette, a többi csak dudorodik meg fehéredik, meg kínoz. A fogzás monnyon le.
Amúgy rambó ám a kisklapec, csak ugye Panka után nekem nehéz rambóbbat mutatni.

Alvás/ébrenlét: Általában fél 6-6 között kel (de miért? de miért? kérdem kétségbeesve), eszik, bulizik, felveri a nővérét, onnantól együtt buliznak. Mire Pankáék elindulnak a bölcsikébe elfárad, 9 előtt már általában alszik. Minimum 40 percet, max. 2 órát. Aztán ebédel, valamikor megint alszik (előtte üvöltés, mert annyira érdekes a világ, és akkora pazarlás alvással tölteni az időt), idővel uzsonna, meg játék, Panka hazaérkezése után észvesztő örömködés, kertben kalózkodás, kutyával kokettálás, 6 körü lfürdés, evés, alvás.
Egyszerű a gyerek, mint a faék.
Arra azért nagyon vigyáznak a nővérével, hogy lehetőleg ne aludjanak egyszerre egy percet sem.

Mozgás/okosodás: Kúszik. Úgy kúszik, mint a nővére, ha arra emlékeztek, az egyik lábát használja, a másikat csak lengeti. Szóval valszeg a mi gyerekeink genetikailag ilyen furán kúszók. Mászni is próbál, de még nem nagyon megy neki. Viszont tegnap, pont nyolc hónaposan felállt a lábtartó mellett, tök egyedül, majd annyira megörült ennek, hogy rögtön el is engedett mindent, és orbitális nagyot perecelt volna, ha nem kapom el időben. Ezzel előre is vetítette számomra a következő hónapok nehézségét - miszerint nagyjából állandóan résen kell majd lenni, vagy hatalmas dudoklikat növeszt majd a gyermek az okos-szép fejére.

És a térbeli orientációról: van egy nagy kör a lakásban a nappali-háló-fürdő-előszobán át, és tegnap, mikor mentem a fürdővizet csinálni kiintegettem a hálóból a kisebbiknek, majd bementem a fürdőbe. Ott megnyitottam a vizet, majd hallom, hogy csattog a tenyere, és bejött a másik ajtón, tehát kiszámolta, hogy csak ott lehetek, ráadásul jön a fürdés (No. 1. tevékenység még mindig), és elindult utánam. Emlékeim szerint Panka fejében is elég hamar összeállt a lakás alaprajza, de azért nem 8 hónapos korára, az tuti.

Eszméletlenül ügyes szem-kéz koordinációban, csippent, vékonyka aprócska dolgokat pontosan elkap.

Egészség: Remélem hogy nem kiabálom el, de mostanra úgy tűnik, hogy ő is atom immunrendszert fejlesztett magának, lekopogom mindenhol, de soha semmi baja.

És amióta a fül para teljesen elmúlt kezdődhetett a hangképzés para, ami szintén nagyjából el is múlt azóta, édesen nyomja, van ede-ede meg dajdajdaj, meg böböbö.

A Cukit imádja mindenek felett, ha ő kimegy a szobából azonnal sírás lesz, ha én kimegyek abból nincs semmi. A következő a sorban a kutya, képes azon gurgulázva kacagni, hogy meglátja. A kertben tök jól elvan a kis karámjában, mert onnan mindent és mindenkit lát.

- Nyuszi, választhatsz, hogy banánt vagy túró rudit eszel a kádban.
- Banánt! A banán nagyon finom...

A fürdőben találkozunk, elveszi a banánt, pillanatok alatt meg is eszi. Beül a vízbe.

- Anya, van túró rudi?
- Nincs kicsim, mondtam, hogy választhatsz: banán vagy túró rudi...
- Jó, akkor túró rudi
- De már megetted a banánt. Az előbb, emlékszel?
- Aha. De van túró rudi?

a törődést: leültem blogolni, mert a Peti épp alszik, és már végeztem a szokásos reggeli köreimmel (konyha elpakol, mosogatógép csekkol, mosógép elindít, ruhák leszed, ruhák szétszortíroz és ami nem vasalós, azt elpakol, Panka szoba elpakol, nappali elpakol), és már épp itt ültem a gép előtt, és már megvolt, hogy honnan kezdjem behozni a lemaradást, és leírtam az első mondatot.

És akkor felébredt a Peti.

It's my life...

Tudom, hogy ezer dologgal vagyok elmaradva, de ez van. A két gyerek az milliárd dolog, de most talán már lesz egy kicsit több időm, mert fantasztikus felfedezést tettem.

Peti ugyanis nem egyszerű gyerek. Persze csodálatos, és vicces, és szupercuki, mert különben nem lehetne elviselni, de igazán keménykezű rabszolgatartó. Panka után komoly döbbenet volt, hogy ennyire béna vagyok a gyereknevelésben.

Merthogy Petikém drága reggel 6-7 között felkel, és este 6-7 között lefekszik, és a köztes 12 órában talán ha 2x20-40 percnyi alvást hajlandó bevinni a szervezetébe. Azt se egyszerűen, hanem komoly harcok árán. Ettől persze halálosan fáradt, amitől persze rohadt szar kedve van folyamatosan, amitől viszont fogtöméshullasztó nyekergésbe és nyafogásba meg nyígásba fordulnak a napok napi több órán keresztül.

Az éjszakák se feltétlen mosolygósak, mert Peti átlagban 3-5 alkalommal tart igényt rám (felkukacol az ágy végébe és beveri a fejét, elveszti a cumit, szomjas, éhes), és újabban Panka is elő-előfordul (szomjas, vagy szerinte már reggel van fél háromkor). Na ez így megy már egy ideje, tökre frankón anyának, vagyis Anyának nézek ki, szédelgően fáradt vagyok, szürkés karikákkal a szemem alatt.

És akkor volt múlt héten egy nap, talán szerda vagy csütörtök lehetett, hogy már annyira fáradt voltam, és annyira kellett volna egy kis nyugalom, hogy (irgalom atyja ne hagyj el) bevittem Petit az ágyába, és az addigi rutinnal ellentétben nem az ölemben ringattam rimánkodva a vergődve tiltakozó gyereket, hanem ágyba dugtam, cumi a szájába, és valami isteni sugallattól vezérelve a redőnyt is leeresztettem a mutatványhoz. Akkor aztán elmondtam a kiskorúnak, hogy én márpedig most kimegyek oda, ahova a király is gyalog megy, és ott el fogok tölteni békésen mintegy 4 percet, ami közben felőlem bármit csinálhat, ez nekem most jár.

És akkor az történt, hogy a kisnyúl fogta magát, behunyta szép szemét, és aludt bő egy órát. Amire én azt se tudtam hova legyek örömömben. Aztán ezt megismételte még délután is. Amire már végképp odavoltam az örömtől, mert a két normális alvás után már teljesen cuki kis muki volt a gyerek, realtív minimális nyígással.

Azóta ezt sikerült több alkalommal is reprodukálnom, úgyhogy most már azt is megkockáztatom, hogy visszatért némi rendszer az életünkbe, és nekem is marad némi időm, amikor szusszanhatok egyet.

Az ég áldja a redőnyt!
(És igazán adhatnának használati utasítást a kisnyulakhoz...)

és tudom, hogy nem írtam meg a féléves státuszjelentést, de szemernyi időm sincs egyelőre, mert SÍELNI megyünk :D És ezermilliócsillió dolgom van, de azért nagyon jó nekem. Nekünk. Jaj. Megyek pakolni. Juhéj.

Szóval voltunk vele múlt hét pénteken a Bókayban, ahol kellett kicsit nyomkodni a doktornőt, hogy csináljunk már valamit, de annyira nagyon nem ellenezte, úgyhogy írt antibiotikumot, ami csodák csodája (de tényleg, nem irónikusan mondom) elkezdte végre elzavarni a vizet a középfüléből a kis Pipitérnek, és ettől egyszercsak arra lettünk figyelmesek, hogy a gyerek összerezzen, ha becsapódik a bejárati ajtó. Sírni kezd, ha becsukom a cserépkályha ajtaját. Aztán egyre halkabb dolgokra is elkezdett reagálni, tegnap elmentem vele a Török Bélába, hogy megmutassam egy audiológusnak, aki már nagyon megnyugtatóakat mondott, ma meg visszamentünk a Bókay-ba, és ott is csakcsupa jó hírek voltak - a folyadék nagy része eltűnt, a kis része még ott van, meg a nyomás még nem rendeződött a középfülében, úgyhogy további egy hét antibiotikum, és 19-én egy kontroll OAE vizsgálat. Ha az rendben van, akkor kész, vége, megnyugodhatunk. Ha van valami idegrendszeri eredetű hallásvesztése is, akkor az ott ki fog derülni. Akkor már csak addig kell szurkolni. Juhéj.

Jah, és a Bókay-s orvos ÉS a Török Bélás audiológus is angyali teremtések, a lelkemnek is jól esett mindkét alkalom.

Ha
Ha
Ha
Ha
Hall a Peti! :)

(részletekkel jövünk a reklám után)
(remélem)

Még nincs hat hónapos. Már tudjuk, hogy valami nagyon nincs rendben.

A Jóisten biztos nagyon kedvel engem (minket), hogy szeret fejlesztő, lélekerősítő gyakorlatokat elém (elénk) dobni, gyermekek formájában. Szerethetne úgy is, hogy az jó legyen.

Éreztem amúgy, hogy meg kell írnom Panka szemészetét, mert a szerdai fülészet könnyen elviszi a fókuszt róla. Elvitte.

Megvolt a BERA. Persze nem csak úgy simán megvolt, hanem úgy volt meg, hogy először el kellett menni a nemtommilyen főorvosnőhöz, hogy áldását adja a vizsgálatra, aki tapsolt meg beszélt a gyereknek, és megkérdezte, hogy biztosan akarom-e, mert a gyerek hall. Mondtam, hogy akarom, akkor áldását adta. Én megkérdeztem, hogy fogunk-e még a BERA után találkozni, ugyanis meg kéne nézni a gyereket alaposabban is, mert megint nem kap levegőt. És hiába Sterimar, meg orrszívás, meg orrcseppek. Mondta, hogy persze, ha végeztünk még találkozunk, megbeszéljük az eredményt, ilyesmik.

Akkor átmentünk a főépületbe, ahol csináltak egy újabb tök lapos tympanogramot, és elkezdtek finoman masszírozni. Anyuka, biztosan akarja a vizsgálatot? Hát nézze meg milyen szépen reagál a gyerek a hangra. De szerintem nem reagál. De, hát nézzem meg, odafordult. Aha, most meg nincs hang, és most is odafordult. Három szakasszisztens ette az életemet, hogy mégis, altatás, meg micsoda megterhelés az egy ekkora gyereknek, biztosan akarom-e. (Akkor aztán persze bekapcsolt a rettenetes emlékek sora, hány olyan dolog volt Pannánál, amit "miattam" csináltak meg, és azóta se sikerült elrendeznem magammal, és komolyan meginogtam, hogy tényleg, biztosan akarom-e.) Akartam. Akkor hoztak ilyen zselét vagy mit, amit rettenetes kínlódással beleerőltettünk a gyerekbe (újabb adag lelkifurka), majd vártunk. Gyerek meg nyűglődött, vergődött, aztán lassan elaludt, és megkezdtük a vizsgálatot. Először a fülére tettek egy bucit, és a fejére három EEG tappancsot, és hajrá. És ahogy elkezdtek megérkezni az eredmények érezhetően megváltozott a szoba hangulata, és már nem én voltam a Szemét Anya, Aki Hisztiből Kínozza a Gyerekét. Kérdeztem, hogy mégis mi van. Habogott kicsit a női hölgy, hogy hát, ez elég rossz lett, 70 decibel hallásvesztés.

Az sok? Sok. Megoldás? Tubus a dobhártyába, vagy hallókészülék, de iziben. Azt nem tudja, hogy főorv. asszony mit gondol majd, de valamelyikre biztosan szükség lesz. És akkor jobb lesz? Reméljük. De fog majd rendesen hallani? Reméljük. Innentől nagyjából minden kérdésemre a "Majd a főorvos asszony elmondja" panelt válaszolta.

Aztán nekifutott egy elvben szintén BERA vizsgálatnak, csak egy másik géppel, ami nem fülhallgatóban szólt, hanem egy nagyobb csőben, amit odaillesztett kisCsoki füléhez. Az sokkal macerásabb volt, meg tovább is tartott, de csak (??) 50 decibel hallásvesztést jelzett. Az sok? Eléggé.

Itt már szinte éreztem, hogy hamarosan röhejbe fulladunk, mondtam a nőnek, hogy ha esetleg lenne egy harmadik féle gépe, azzal is meg kén' mérni a gyereket, hátha azon csak 30 decibel lesz. Az OBJEKTÍV hallásvizsgálat, ugye.

Nem is ez a lényeg, megvolt a két vizsgálat, Petikém meg nem nagyon akart ébredni, úgyhogy mondta női hölgy, hogy átmenne az eredményekkel főorvosnőhöz, hadd nézze meg őket. Jóvan, menjen csak, addig ébresztgetem a kismókust. Kisvártatva jön vissza, hogy nem is kell már átmennünk (még jó, hogy kértem, hogy vizsgálja meg alaposan is a Petit), mert üzent (gratulálok) a doktornő, hogy csak a jobbik eredményt kell figyelembe venni - a másikról kifejezett kérésemre se adták ide a leletet - és ráérünk egy hónap múlva visszajönni a gyerekkel.

Mert mi történik egy hónap alatt? Már persze azon kívül, hogy újabb fontos hónapot vesztegetünk el a beszédfejlődés szempontjából. Ezt nyilván nem hagyhatjuk - pláne, hogy az egy hónapból végül április 10-i időpont lett, az meg inkább 2 hónap. Hazafelé aztán elkezdtem keresni a Bókay-s fülorrgégész doktornőt, aki jövő hét péntekre adott időpontot, remélem ő nem érzi úgy, hogy várhatunk még.

Arohadtéletbe.

Gyorsan megírom, hogy voltunk szemészeten Pankával, másodszor az Igazi doktornőnél. Mert ez is csak másodikra sikerült igazán, mármint az orvos választás. Pedig látszólag szuperhelyes, szuperaranyos doktornőhöz jártunk, magánrendelésre ofkorsz, félévente, tehát nem hanyagoltuk a témát.

Ezért is ért minket elég komoly gyomronrúgásként, mikor három hónapja először találkoztunk P. doktornővel, aki rögtön olyan dolgokat mondott, hogy "ha így folytatja, akkor az egyik szemére meg fog vakulni", "valószínűleg sosem fog együtt látni a két szemével". Vagyis nincs (és nem lesz) térlátása, és szurkolunk, hogy egyáltalán megmaradjon a látása mindkét szemén.

A szokásos - már ismerős - érzés kerített hatalmába: kőbéka a gyomromban, nem is hallom mit mond az orvos, csak visszhangoznak a szavak bennem megvakul... térlátás... szemtakarás... Utálom ezt, mert közben tényleg nem hallom, hogy mit mond az orvos, képtelen vagyok kérdezni meg értelmezni, mert sokkolódom.

Azt magyarázta ugyanis, hogy jelenleg mindig csak az egyik szemét használja a gyerek. Hol az egyiket, hol a másikat, az agya kapcsolgat ide-oda-ide-oda. De a kapcsolgatás hatalmas erőfeszítés, így a fiatal agy hamar megtanulja, hogy egyszerűbb az élet, ha az egyik szemet végleg kikapcsolja. És az a szem, amit az agy kikapcsolt elveszett, nincs többet, vége, arra a szemére megvakult. Úgyhogy első körben a takarással azt kell elérni, hogy ne kelljen az agyának kapcsolgatni, mert egyszerre mindig csak az egyik szeme áll rendelkezésre, és azért cserélgetjük egyik, aztán a másik szemére a tapaszt, hogy mindkét szeme folyamatosan használatban legyen. 
A szinkronlátással kapcsolatban semmi bíztatót nem tudott mondani, azt kérte, hogy egyelőre az első lépcsővel törődjünk - jelesül, hogy megmaradjon a látása mindkét szemén. Ez volt három hónapja.

Akkor mi felkészültünk a Nagy Szemtakarás Háborúra, amiből a világon semmi nem lett. Kapott az egyik kesztyűbáb maci tapaszt a szemére, és onnantól Panka is kapott kalóztapaszt minden nap, kérdés és ellenkezés nélkül. És azóta minden nap, kivétel nélkül tapasztunk, ébredéstől fürdésig.

Aztán négy napja Rettenetes Kínzásba fogtunk - nekiláttunk pupillatágítani, hogy ma rendesen meg lehessen mérni a fénytörési hibákat a szemében. A pupillatágítás esténként a gyerek szemébe kent kenőccsel irdatlan borzalom, minden este levert a víz, hogy nehogy megsértsem a szemét, nagyon utáltuk, nah. Mindegy, túléltük.

Ma meg visszamentünk, kontrollra. Az ritka, hogy semmilyen elvárás nincs bennem egy vizsgálattal kapcsolatban, de most nem volt. Nem gondoltam semmire, csak visszafogottan kíváncsi voltam. De azért jó lelombozó volt, hogy rögtön az első vizsgálaton kiderült, hogy +2 dioptriás a szeme a Nőnek.

Aztán meg nem tudtam hova lenni az örömtől, mikor kiderült, hogy egyrészt az tök nem számít, mert az ilyen kicsiknél 2 dioptria úgy jön-megy, mint a szél, másrészt - és itt jön a lényeg - annyira jelentősen csökkent a kancsalsága, hogy enyhíteni kell a takarást, hogy ha esetleg mégis szeretné valahogy megtanulni az agya a szinkronban látást, akkor legyen rá esélye. Behalunk, vasból és csodából van ez a gyerek, vasból és csodából. Semmi nem biztos, és halvány a kis reménysugár, de ott van, és mostantól persze már nem érhetjük be kevesebbel, mint hogy valahogy rávesszük a két szemes együttlátásra.

Láttunk mi már csodát tőle, remélem most is ez lesz a vége.

Nem viccelt, ma reggelre áttört a bal felső hármasa, a jobb felső hármas csücske meg erőst dudorodik. Akkor ezzel 5 hónaposan 3,5 foga van. 

70 centi már, én nem tudom hova nő ez a gyerek, most akkora, mint egy átlagos 7,5 hónapos fiúgyermek. Viszont csak 7,6 kg, kicsit kifogyott a hurkáiból a nagy betegeskedésekben.

Evés: Maradt a tápi, nappal 5-6 alkalommal, éjjel egyszer (na jó, az hajnalban van, de én utálom a hajnalt, szóval az még jogilag az éjszakához tartozik).

A hozzátáplálást meg nincs szivem elkezdeni. 
Pankánál annyira siettettem volna az időt, hogy menjünk már, haladjunk, lépjünk szintet, annyira kíváncsi voltam, hogy milyen lesz, ha nagyobb lesz a gyerekem. Petinél pont ellenkezőleg - szeretném még kicsit nyújtani a pillanatot, amíg kicsi babám van, mert ha elkezdjük hozzátáplálni, akkor végérvényesen elindulunk a babából a gyerek felé, és nekem már soha többé nem lesz babám, és még szeretném egy kicsit, hogy legyen.
(Amúgy persze voltak már próbálkozások almával, de nem arattunk osztatlan sikert.)

Fogak: Hogy azt mondod, az lehetetlen, mert még csak 5 hónapos? Hehe, mondom én. Petikém ilyen hamari gyermek, nem sz*rozott, 4,5 hónaposan kibújt a két alsó egyese. A felső egyeseket napokon belül várjuk. (Várja a franc, tök nyűgös tőle a gyerek, de ez van.)

Alvás/ébrenlét: Óramű gyerek ő is, mint a nővére - nappal 3 óránként eszik, evés után játék, aztán alvás, és újra evés. Este 7-kor fürdés, legkésőbb 8-kor elalszik, és normális esetben nem hallunk róla hajnalig. Azért mondom, hogy normális esetben, mert a rohadt fogzás, amit rögtön persze négyszeresen csinál, mert az én gyerekeim nem viccelnek, szóval a fogzás az nagyon betett nekünk.
Éjszaka fel-felsír, mit felsír, felzokog. Mire kiérek a konyhába visszaalszik. Akkor általában tipródok egy sort, hogy csináljak-e neki enni vagy sem, de szinte biztos, hogy Murphy-s lesz a dolog - ha csinálok, akkor nem kellett volna, ha inkább simán visszafekszem, akkor tuti, hogy mire épp elaludnék mehetek ki eleségért.

Ha még a nővére is szinesíti az éjszakát, akkor simán előfordul, hogy szumma nem sikerül 4 óránál több alvást bevinnem a szervezetembe. Mer' azt mondtam-e már, hogy újabban Panka is fel-felkel éjszaka? Pedig őt szerintem évek óta nem láttuk éjjel, este letesszük, puszipuszi, jóéjszakát, és kész, reggel szól, hogy felébredt. Most meg átjön mondjuk hajnali kettőkor, hogy szerinte reggel van, és már nem akar visszafeküdni. Vagy szomjas. Vagy mittomén. És persze én amúgy is zombi vagyok, és olyankor fogalmam nincs arról, hogy mennyi az idő, így a múltkorában például hajnali négykor elhittem neki, hogy reggel van, és elkedztem vele a reggeli rutint. Már majdnem teljesen felöltöztettem, mikor gyanús lett, hogy sötét van még kint. Akkor megnéztem az órát a konyhában, és gyorsan visszanyomtam a Nőt aludni.

Az biztos, hogy szabad szemmel is jól láthatóan anya vagyok, akkora táskák laknak a szemem alatt, hogy azokat már nem engednék fel a repülőn a kabinba, és olyan normális már, hogy zombi vagyok, hogy fel sem tűnik, ha négykor kelt a gyerekem*.

Mozgás/okosodás: Most egyrészt az van, hogy fordul, hasról hátra és hátról hasra, meg hason körbeforogja a játszóhelyét. Minden a szájában végzi. Minden. :)
Hasizomból felül, bárhol, és meg is tartja magát billegés nélkül. Alig győzzük visszanyomni.

Eszméletlenül ügyes szem-kéz koordinációban, megfogja két kézzel a cumisüveget, és behúzza a szájához, a pihenőszékén levő zenélős izékét is tudatosan húzogatja.

Életmód: Ma először hallottuk igazán gurgulászva kacagni, csuda helyes volt. Sokat grimaszol, emelgeti a szemöldökét, állati kifejező az arca. Alapvetően problémamentesen édes kiscsoki, ha éppen nem beteg vagy növeszt fogat, vagy mindkettő.

Egészség: Van most ugye ez a hallás paránk, amiről nem írok már többet, majd a BERA után, addig úgyis minden hiábavaló találgatás.
Az kétségtelen, hogy sokkal érzékenyebb a szervezete, mint Pankáé, gyakorlatilag ahányszor kórházba visszük bármilyen vizsgálatra, szinte borítékolhatóan hozunk haza valami ebolát. Most például a Bókay-ból hozott valami olyan kacifántosat, hogy két féle antibiotikum után se bír meggyógyulni rendesen - köhög kegyetlenül szegénykém, meg szívjuk az orrát, meg három féle orrcsepp, C vitamin és így se.

*Ez így azért nem igaz. Gondolom mindenkinek van boszorkány-órája, az enyém hajnali 4 és 7 között van. Ha ilyenkor kell felkelnem és emberként funkcionálnom, az konkrétan kínzás. Ilyenkor nem én kelek fel, hanem a sötét oldalam, egy utálatos, hárpiás, sárkányos borzadály, aki ki nem állhat senkit, és mindenki ellene van, és igazán az lenne a legjobb, ha békén hagynák aludni. Amennyire lehet igyekszem ilyenkor csendben tevékenykedni, hagyom, hogy a robotpilóta dolgozzon helyettem, és akkor talán megússzuk a hajnalozást. Mer' ilyenkor aztán igazán népművészeti cserépedény tudok ám lenni, úgy beszólok mindenért, mint a huzat, és minden és mindenki - ne szépítsük - sz*r. Ilyenkor az agyamra megy, ha nem bírom kitalálni, hogy ami a baja a kisebbiknek, és szeretnék még alvásidőt nyerni gyakorlatilag bármi áron. Már nem tart soká talán a dolog, Panka talán egy éves kora körül már egész jól elvolt magában is reggel, addig meg már csak kicsit több, mint fél év van.

És a képek:

És lássatok csodát, nem Pankával.

Mer' nekünk miért is menne bármi simán, csak úgy, egyszerűen, ahogy a legtöbb ismerős családnál.

Peti nem hall. Hetek óta kerülgetem a gépem, hogy írjak róla, de hol a legdurvább kétségbeesés nem engedett a gép közelébe, hol meg próbáltam hinni, hogy minden rendben lesz, és nem mertem írni, nehogy elijesszem a szerencsénket.

Annyi bizonyos, hogy valami van.
Az első fülorrgégész (a továbbiakban F.O.G.) vizsgálatra még 6 hetesen vittem, mert borzalmasan zörgött és horkolt és szüttyögött, és gondoltuk, hogy ez így nem normális. Akkor megnézte az 1. F.O.G. orvos, mondta, hogy szerinte minden rendben, gyereknek kicsit nagyobb az orrmandulája, majd 2-3 éves korában kivesszük, addig meg semmi teendő.
A másodikra valamikor két hete vittük, mert addigra anya észrevette, hogy a gyerek nem hall. Akkor megnézte a 2. F.O.G. orvos, mondta, hogy szerinte minden rendben, de azért menjünk át az audiológiára. Átmentünk. Ott próbáltak minket meggyőzni, hogy szerintük nincs min aggódni, holott a gyerek tökre nem reagált bizonyos frekvenciákra. Abban maradtunk, hogy február 22-én megyünk objektív hallásvizsgálatra, abból kiderül, hogy pontosan melyik frekvenciákat és mennyire nem hallja.
A harmadik vizsgálata tegnap volt. (Ezen én nem voltam ott, de ilyet soha többet nem csinálunk, nagyon rossz érzés volt.) Akkor megnézte a 3. F.O.G. orvos, aki végre nem állt meg a "belekukkantok a fülébe" tipusú vizsgálatnál, hanem tényleg megnézte a gyereket. És mit ad isten, kiderült, hogy folyadék van a középfülében, ami simán okozhat valamennyi hallásvesztést.

Most várunk. Remélünk. Lehet, hogy csak valami triviális kis mittoménmi zárja el a hang útját, és egy egyszerű műtéttel megszűntethető az akadály. Vagy csak alig van hallásvesztés, és egy hallókészülékkel teljesen ki lehet pótolni a dolgot. Vagy lehet persze bármi más is. Egyelőre nem akarok belegondolni, hogy mi minden lehet.

Amikor megszületett a KisCsoki azt hittem, hogy már túl vagyunk nagyjából mindenen. Nem adta ingyen az élet egyik gyerekemet se, Pankával megjártuk a poklok legmélyét, Petivel meg előre megfizettem, megfizettünk mindent, amit kellett, innentől jöhet a méznyalás.
Nem először tévedtem.

Már megint napról napra újabb csodával lep meg minket a Lány, csak kapkodjuk a fejünket, mennyit fejlődött.

Egyrészt nappalra jórészt búcsút intettünk a pelusnak, már csak alváshoz kap védelmet. Aránylag jól megúsztuk azt hiszem az átállást, bár kétségtelenül lassan ment.

De ami ennél sokkal fontosabb. Hogy valamikor az elmúlt időben a naphosszat kirobbanthatatlanul a fotelben üldögélő kis szobacicából egy vagány, kint rohangáló, eleső-felpattanó szupernő lett. Tudom, hogy annyi családnál természetes, hogy a gyerek reggeltől estig lelőhetetlenül mozog, fut, ugrál és mászik. Nálunk a normális eddig az volt, hogy a Lány elolvasta az összes könyvét napjában sokszor, és néha átment az ágyra bohóckodni kicsit.
Most meg már páros lábbal ugrál, meg tud állni egy lábon néhány másodpercig, a lépcsőn kapaszkodás nélkül is le tud lépni egy-két lépcsőfokot, és fut-szalad-rohan végre (végre-végre-végre-végre!!!).
És előveszi a gyerek edényeket, és elmosogat, segít teregetni, meg főzni. A főzésben tényleg segítség, bekapcsolja a robotgépet, meg a mosogatógépet, a mikrót, keveri a tésztát, terít. És szerepeket oszt ránk, meg magára, eteti a babáit (végre babázik is), és beszélgetnek a babái egymással meg velünk, és ringatni kell őket, meg altatni. És huncut, de nagyon.

Azt csak halkan merem leírni, hogy a fékezhetetlen nagy hisztik is mintha csillapultak volna.

Kinyílt egy fokkal jobban, és okos, és kedves, és imádjuk, és a mienk. 

"Egyedem-begyedem bakhangya
Négy csillag közt alszol ma"

Petikém (© Panka) 4 egész hónapos már, és hétfőn lesz egy éve, hogy létezik.

67 centi és 7,5 kg, hurkák, hurkák, hurkák :) és baromi hosszú.

Evés: Már csak a tápi, de azzal tök jól elvan. A termelési válságot úgy látszik a hozzátáplálással ijesztgetés is megoldotta, azóta naponta rottyant a kölök, vidáman, kínok nélkül. 
Nappal továbbra is 3 óránként eszik, cserébe viszont este 8-9-től reggel 4-5-6-ig alszik (mikor milyen kedve van).

Alvás/ébrenlét: Ez tök nem változott semmit, nappal két evés közt alszik egy órát, aztán dumál meg mozog úgy 40 percet és visszaalszik a következő kajálásig. Éjjel meg a már említett hosszú menetet nyomja, egész szülőbarátnak is nevezhető (lenne, ha nem érezné reggel 6-kor azt, hogy már tökre reggel van, és beszélgetni kéne meg ficánkolni ezerrel).

Mozgás/okosodás: Csuda okos kölök :) De viccen kívül is, az eleinte teljesen rendszertelen és érthetetlen világból kezdenek számára kiviláglani bizonyos összefüggések, így például ha leteszem a pelenkázóra, akkor már vigyorog, mert egyrészt imádja, ha kicsomagolom, másrészt tudja, hogy onnan már mindjárt enni megyünk.
Kedvesen nyökögve szól ha éhes, és nem üvölti már le a hajat a fejemről. Elkezdett csacsogni is, boldogan heőőőzik, meg van DE! és sikoltozik az örömtől, ha valami nagyon tetszik neki.

Hason fekve kitámaszt, tartja a fejét, és amint valami szilárdat érez a lába alatt azonnal kirúgja magát. Ülésbe húzásnál se billen már ki a feje hátrafelé. Irdatlan sallerokat kapunk tőle - fejjel állcsúcsra brutálokat üt. Elkezdett koordináltan nyúlni dolgokért, rágcsálja a kezét (és bármi mást, ami a keze ügyébe kerül).
És hát kúszik vagy mi a fenét művel. Kukacol. Lerakom az ágy végébe este, és éjszakánként változatos számúszor fel kell kelni azért, mert a babát valaki már megint felcsúsztatta a legfelső csücsökbe, ami roppant bosszantó. Olyankor visszahúzom az ágy lábához, és azzal goto10.

Életmód: Megérkezett a napsütés az életébe, sokat vigyorog, iszonyú helyes pofákat vág. Nagyon szereti, ha puszilgatjuk, simogatjuk, dédelgetjük. A legnagyobb királyság a világon talán a Panka, a következő helyen meg holtversenyben a fürdés a karácsonyfa és Panka szülinapi lufija (ami még mindig bírja).

Ami számomra észvesztő nehezen megfogható, az a jegesmedve gén a gyerekben. Ugyanabban a szobában alszunk, egymástól kb 1 méternyire. Én téli pizsamában, zokniban és gyapjú takaróval naykig betakarva. Ő rövid ujjú body-ban és vékony pamut rugdalózóban, kezdetben egy vékony frottír takaróval betakarva, ami alól minduntalan kikukacol, és meleg a keze-lába, mindene. Állatira fel bírom húzni azzal, ha túlöltöztetem, kétségbeesetten zokogni kezd, míg le nem veszek róla néhány réteget.

Oltások: Jövő héten jön a következő adag, remélem most nem lázzal végződik a kaland.

A Nagy barátkozik a Kicsivel. Már nem utálja, sőt néha mintha már kedvelné is kicsit (azért nem nagyon). Sokkal elfogadóbb (vagy beletörődőbb). Mondjuk az is igaz, hogy borzasztó sokat foglalkozunk kizárólag vele, sok kettesben programot csinálunk, ahova a fiúkat nem visszük, és nemsokára megyünk hármasban pihenni is pár napra. Hogy ettől, vagy simán csak a telő időtől nem tudom, de a helyzet javul tesóság fronton. Ilyeneket mond a a Nő a Fiúgyermeknek:

- Peti, Petikém figyelj rám! Peti rám figyelj! Ide figyelj Petikém mondok neked valamit!
Az apjával majd' keresztre feszültünk hogy úgy fordítsuk a Petit, hogy Pankára nézzen, annyira kíváncsiak voltunk, hogy mi lesz ebből. Peti végre odanézett, a Lány folytatta:
- Nem mondom meg, mert titok.
És kuncog.

***

Tartom a kezemben a kicsit, nosztalogva kérdezem a Nőt:
- Pankacica el tudod képzelni, hogy voltál valaha ilyen kicsi, mint most a Peti?
- Igen, csak szebb.

***

Odajön, miközben Petit pelenkázom (az nagy buli amúgy, a kisklambó imádja ha kicsomagolom):
- Petikém, nézd, idehoztam a tigrisedet. Peti, Petikém, nézz ide rám!
Kisvártatva Peti arra fordítja a fejét (Panka az isten amúgy, meg egy héliumos lufi), Cuki folytatja:
- Idehoztam, de nem adom oda neked!

Tökre bírom a dumáját.

Inkább ide teszem fel az adatokat, hátha így könnyebb lesz később is megtalálni:

A hazai forgalmazó a Csertex Kft., de úgy látom, hogy akivel én annó kapcsolatban voltam már nem dolgozik ott (nem találtam meg a weboldalon), de van helyette más, aki a Sophy dolgokkal foglalkozik:

Nagy Rita 
Tel.: +36-1-250-4763 (iroda) 
Fax: +36-1-250-1257
e-mail: rita.nagy[@]csertex.hu

És amit keresni kell náluk: Sophysa RS5 Adjusment kit, csak a nyomásbeállítást ellenőrző mérőtárcsa és iránytű. Mi 2009-ben vettük, akkor 45.600+áfa volt.